A nyiroködéma szövődményei

Attól függően, hogy a nyirokkeringés károsodása milyen régen történt, mennyi vissza nem szállított folyadék és anyag mennyiség gyűlt össze, alakulnak ki a nyiroködéma szövődményei.
Miután a folyadék nem összenyomható,  idővel kitör a nyomás alól, ennek következménye a nyirokcsorgás, amikor kisebb – nagyobb seben keresztül csepeg – folyik a nyirokfolyadék, ez nem tiszta víz, tehát a bőr felszínére jutva helyileg annak gyulladását és kisebesedését okozza.
A végtagban összegyűlt nyirok folyadék a benne lévő gyulladáskeltő anyagok miatt fájdalmas, lassan vörösesen elszíneződött terület kialakulásához vezethet, de ez még nem jár lázzal.
Ha a gyulladás gyorsan és lázzal, általános rosszulléttel, hidegrázással jár, orbánc alakul ki. Ebben az esetben azonnal orvoshoz kell fordulni. A  végtag hűtése mellett minél előbb antibiotikum és lázcsillapító szedését kell elkezdeni.
Idővel a folyadék kötőszövetesen átalakulhat, többé már nem lehet a végtagból kivezetni, a gyulladás keltő anyagok és a sebek talaján daganat is kialakulhat.